Katica születése:) Csütörtök reggel nagyon el voltam keseredve, hogy még mindig nem indult meg a szülés, és tudtam hogy az orvosom másnap már nem lesz itt. Elhatároztam, hogy bemegyek hozzá a klinikára, nézze meg a méhszájamat, hogy kibírjuk-e egyben a hétvégét. Amikor megvizsgált, mondta, hogy ugyanúgy két centire vagyok nyitva, és hogy a belső méhszáj még nagyon kemény, így szerinte megvárjuk őt. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz, ha másnál szülök, én ezt valahogy nem tudtam elképzelni, pedig direkt nézegettem az orvosokat a klinikán, hogy lehet hogy éppen ennél fogok szülni??? És sírógörcsöt kaptam a gondolatra. A vizsgálat után elmentem nézelődni a városba, sehogy se volt kedvem hazamenni. Egy óra séta után, éreztem hogy folyik valami. Persze nem hittem el, mert én még nem szülök. De csak éreztem, minden lépésnél. Nem volt sok, de határozottan összetéveszthetetlen volt. Ekkor felhívtam az orvosomat, hogy ne menjen haza, mert szivárog a magzatvizem. Ezután szóltam a páromnak, hogy hívja be a helyettesét, meg apumnak, hogy hozza be Szegedre a cuccomat, mert szülünk. 12.10-kor vettek fel a szülőszobára, János (az orvosom) éppen ultrahangozott, nem ért rá, így csak felvették az adataimat, letusoltam, megkaptam a kúpomat:) és szívhangot hallgattunk. 14 óra után ért oda János, megvizsgált, és mondta, hogy tényleg szivárog a magzatvíz, fent repedt meg a burok. Mivel fájásom egyáltalán nem volt, úgy döntött, hogy beköti az oxitocint, (bocs nem tudom hogy írják:)) mert nem túl jó, ha sokáig maradunk így hiszen fennáll a fertőzés veszélye. Fél háromkor felfektettek az ágyra, megkaptam a ctg-t, majd sokadik próbálkozásra sikerült bekötni az infúziót. (állítólag nagyon vékonyak a vénáim, és nagyon mélyen is vannak….erre eddig sose volt panasz). Ekkor engedték be a páromat. Infúzió ellenére nagyon jól éreztük magunkat, hallgattuk Katica szívhangját, nevetgéltünk, meg beszélgettünk a tanuló szülésznőkkel, akik nagyon aranyosak voltak, állandóan segíteni akartak:) Fél négy előtt nem sokkal jött vissza János, hogy van-e fájásom. Mondanom se kell, nem volt, bár vmi enyhe menstruációs görcsöket éreztem, de a ctg se mutatott semmit. Fél 4-kor burkot repesztett, és rá pár percre levették rólam a ctg-t és felkelhettem. Meg kell mondjam, ez maga volt a megváltás, mert már nagyon fájt a csípőm a hanyattfekvéstől. Elkezdtünk sétálni a párommal, közben is beszélgettünk, hülyéskedtünk, meg megnéztük a kisbabát, aki akkor született:) Semmi bajom nem volt, a fájások ugyan valamennyire erősödtek, de nem fájtak, csak „éreztem” őket. Fél ötkor újabb vizsgálat, méhszáj 4 cm. Meglepődtem, mert ilyen semmi fájásokkal nem számítottam arra, hogy bármit is tágulok. Ez nagyon bizakodóvá tett, folytattam a sétágatást. Közben sokszor voltam wc-n is, meg ittam is, ez nagyon jó volt. (anno a Bencével szigorúan feküdnöm kellett, se séta, se wc, se ivás) Egyébként innentől kezdtek el a fájások fájni, fél hatkor már két percnél sűrűbben jöttek, és nagyon fájtak. Nem volt kibírhatatlan, de tudtam hogy órákat már nem bírnék ki így, ezért mikor János mondta, hogy ez biza még csak 5 cm, akkor kértem az Edát, mert úgy hittem, sokáig fog tartani. A szülésznő is egyetértett velem, mondta is, hogy még órákig tarthat a szülés. Felszóltak az anesztesnek, hogy jöjjön le. Közben én folyamatosan róttam a köröket a folyosón, egyre többször megállva, és egyre fáradtabban. Ekkor egy pisilés már 3 fájásig tartott:). Hat előtt 1-2 perccel ért le az anesztes orvos, és szóltak hogy feküdjek fel, mert a beadás előtt még egyszer megvizsgál János. 3 fájásig tartott mire az ajtótól megtettem az ágyig levő 5 méteres utat, Janó ekkor már csóválta a fejét, hogy szerinte ide nem fog Eda kelleni. Megvizsgált, és szólt hogy már csak két cm van, higyjem el hogy nem kell ide Eda, és kiment szólni a szülésznőknek, hogy kezdjék el összerakni a szülőágyat. Alig ért ki azonban az ajtón, mikor utána szóltam, hogy jöjjön vissza, mert nekem bizony nyomnom kell. Erre az anesztes orvos kedvesen megjegyezte, hogy úgy látja, rá itt már nincs szükség, és elment:) Két fájást vissza kellett (volna) tartanom, mondták hogy sóhajtsam át, mert még nincs elsimulva a méhszáj (no meg nem volt kész a szülőágy:)) Én sóhajtoztam becsülettel, de belül éreztem, hogy jön a baba lefelé a szülőcsatornában. Ezt az érzést nem tudom leírni, csodálatos volt, minden másodpercben tudtam hogy éppen hol jár a kicsi. Kérdeztem Jánost, hogy mostmár nyomhatok-e, mert már átjött a méhszájon Kata feje. Csodálkozva rámnézett, megtapintott, és mondta hogy igazam van, nyomjak:) Túlzásba nem vittem, mert gátvédelemmel szültem, és egyébként is katartikus élmény volt érezni hogy hogyan jön ki a kicsi csupán a testem segítségével. A második tolófájásra kint volt a feje teljesen, és ebben a pillanatban felsírt! A harmadik fájásra kibújt a kis teste is, (jelzem egyáltalán nem nyomtam már) és én azt figyeltem, hogy hogyan jelenik meg a kis arca ahogy húzza ki a szülésznő, és ezzel egy időben hogyan esik össze a hasam. Iszonyatosan jó volt:) 18.05 perc volt ekkor. Katicának leszívták a nyákot (a gyors kitolás miatt a tüdejéből nem szorult ki a víz teljesen) amit persze hangos tiltakozás követett, majd a hasamra tették, ahol abban a pillanatban elhallgatott:). Ez a perc életem egyik legszebb pillanata lesz, ahogy fogom a kis testét, ő piheg rajtam, párom simogat engem, és körülöttem mindenki, az orvosom, a szülésznők áhítatos csendben néztek bennünket. Jó két percig ott volt velem a kicsi, betakargatva, hogy meg ne fázzon. Mi a párommal csak néztük, és sírtunk:) Nagyon szép volt. Ezek után sajnos elvitték, megtörölgették, lemérték, és elvitték a megfigyelőbe. A párom kiment telefonálni, szólt anyuméknak, hogy lemaradtak ( 6 előtt 5 perccel mondta nekik, hogy induljanak, mert kb egy óra és baba lesz…nos ez 10 percig tartott) János összestoppolt engem, mert sajnos a gátvédelem nem sikerült tökéletesen, lévén Katica igencsak sietett kifelé. De nem lett vészes, 3 öltésem van, az is felszívódó varratokkal. Nem is igen érzem. Bezzeg amikor varrt!!! Mondtam is neki, hogy inkább szüljek meg még egyszer, minthogy varrjon:) Ezen mindenki jót nevetett, pedig tényleg úgy éreztem, és érzem most is, hogy a szülés nem fájt annyira. Mind1, ezen is túlestünk, és átsétáltam a megfigyelőbe, két oldalról támogatva. Hát kissé remegtem:) Egész testemben vacogtam pedig nem volt hideg:) Itt két csodálatos órát töltöttünk el kettesben, (Kata csak fél órát volt velünk, utána visszavitték melegedni) ami nagyon bensőséges volt. Soha még annyi kézcsókot és köszönömöt nem kaptam a páromtól mint akkor. Nagyon szeretjük egymást, talán ettől a pillanattól fogva még sokkal jobban mint előtte, pedig addig se volt piskóta:) amit egymás iránt éreztünk:) De nagyon jó volt érezni azt a melegséget, és csodálatot, amit a párom sugárzott felém. Sajnos ezek az érzelmek a hétköznapokban eltűnnek, de ettől is különleges ez a nap számunkra:) Ennyi kislányom születésének története.